Csak egyszerűen

Kellemes idő, kicsit felhős ég, enyhe, finom fuvallat Carmarthen közelében, majd szakadó eső és viharos szél. Várakozáson felül inspiráló napjainkat a National Botanic Garden of Wales oktatási részlegét vezető Paul Smith-nek köszönhetjük. Az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg az 568 hektáros, ritka és veszélyeztetett növényekkel újraálmodott területen, amely a helyieket több vonatkozásban is megosztja. Az ellenzők szerint nem szükséges “visszacsinálni” a területet, vannak akik egyenesen a szolgaság dicsőítésének tartják az eredeti látkép visszaállítását.

Az itt dolgozó szakemberek (főállásban 70 fő, téli időszakban kb. 50 munkatárs) célja, hogy korosztálytól függetlenül ki tudják formálni a látogatókban a környezettudatos gondolkodásmódot,  segítségükre legyenek a közérzetük javításában, olyan egyszerű, mégis hatékony módszerek felfedezésében, amelyek javítják az életminőségüket is. „Nice and simple.” – mondja Paul, és csak mosolyog, amikor a látogatókutatásokra alapozott szolgáltatások bevezetéséről kérdezzük. „A főnököm nagyszerű ember. Megbízik bennem. Amikor egy ötlet felmerül, lehetőségem van arra, hogy kipróbáljam és elindítsak egy új programot. Ez mindig nagyon izgalmas. Ha népszerű és profitot termel, akkor együtt örülünk a sikernek, ha pedig nem működik, akkor kidobjuk és megyünk tovább.”

A cél, hogy olyan élményekkel gazdagodjanak a látogatók (a hét 2 napján a kutyákkal érkezők is), amelyek hosszú távon elkötelezik őket a botanikus kert szeretete, rendszeres használata mellett. Kisgyermekes családanyák, idősek, fogyatékkal élők, mentális problémákkal, anorexivával küzdők, mind-mind találnak lehetőséget a kikapcsolódásra, feltöltődésre. Vannak, akik számára ez az egész életen át tartó kapcsolódást jelenti egy terápiás sorozat keretében; vannak, akik látogatókból aktív önkéntesekké válnak és a fizikai-szellemi munkán túl szívesen alkotnak, kézimunkákba szövik a növényeket és a jellegzetesen hozzájuk kapcsolódó élőlényeket is.

Mesterséges patak csordogál lefelé a sétaúton,  japán kertben nézelődünk, amelyben teaház áll (szponzora a helyi nagykövetség), a hatalmas üvegtető alatt különféle kontinensek jellegzetes növényei között sétálunk, a pillangóházban éppen érik a banán és a tolókocsival érkező látogatók örömmel csodálják meg az élő növényekre applikált nemez állatokat is. Itt semmi sem túlzás, mindennek van helye, szerepe, értelme. Az Aqualab-hoz szakadó esőben sétálunk át, amely többek közt a vizes élőhelyek bemutatásának barátságos workshoptere, egy minden ízében inspiráló, a kis tó fölé épült foglalkoztató ház. Mikroszkópok, szemléltető eszközök segítik az élmény-teli tudásátadást – nyáron családi programok, év közben tanárok felkészítése és természetesen iskolai csoportok rendhagyó tanórái valósulnak meg a világos helyiségekben.  Rácsos fémhíd vezet a bejárathoz, az ajtó előtt állva Paul zsebéből egy nem mindennapi kulcstartó kerül elő: Jessie, teljes életnagyságban (Toy Story). Van másik is: Micimackó, aki enyhén lyukas fejjel őrzi a rá bízott kulcsot. Igen, íme a kulcs, ami nem veszhet el, nem eshet bele a fém rácsokon túl hívogató (állítólag trolloktól hemzsegő) vízbe, amely biztosan ott van a szakember keze ügyében, hogy időben elvégezze a rá bízott feladatokat. „Nice and simple.”

2022 tavaszáig tart az 5 évre tervezett komplex program, amelynek fő elemei: a kertészkedésről szóló kurzusok (pl. hogyan építhetünk meg önállóan egy magas ágyást), a beporzó, a rovarok számára hasznos növények megismertetése, a vadvilág védelmének, a biodiverzitás témájának népszerűsítése, az étkezési növények házi/közösségi termesztése – mindez az egészséges életmód, a jobb életminőség biztosítása érdekében. Itt természetes a kertészet és művészetek összekapcsolása is, nem szégyellik a fillérekből megvalósított ötleteket, szívesen tartják szem előtt, hogy a tanároknak is szükségük van néhány nyugodt percre az iskolai-csoportos látogatások során, és hogy a „nem normálisnak” titulált fiatalok érdeklődését és rejtett képességeiknek felszínre bukkanását segítheti a tudomány (fizika, kémia, matematika)   és  a botanika komplex együtt járása. Barátságos hangulat, a lehető legmagasabb színvonalon nyújtott szolgáltatások. Az élethosszig tartó tanulás itt valódi örömet okoz a szakembereknek és a látogatóknak is. Különleges hely, és mégis egyszerű.