Egy hét alatt világossá vált, hogy a nemzeti jelkép, a vörös sárkány legnagyobb szárnyas riválisa a kevéssé félelmetes és fenséges külsejű méhecske. Nincs olyan oktatási, környezettudatos, közösségi program, amelynek ne ő lenne az egyik főszereplője. A National Botanic Garden of Wales diákok által használható adatbázisa például megmutatja, hogy milyen virágokból nyeri pollent és egy adott mennyiségű nektár mennyi üzemanyagot biztosít számára a repüléshez. A Nemzeti Múzeum a héten virágzó növények ültetéséhez állította össze egységcsomagjait, amelyeket az iskoláknak küld. 2018-ban a múzeum tetejére telepítettek 90 000 saját méhet, ami nem is előzmény nélküli a múzeum történetében. A Story Museum környezettudatos óráin ugyancsak megjelenik a sárga-fekete színű rovar, a helyi egyetem által felépített projekt keretében Cardiff arra törekszik, hogy “méh-barát” város lehessen, ezzel példát mutatva más településeknek is.
Bárkit kérdezünk, pontosan ismeri a helyi kormányzat kiemelt céljait, és a legtöbb intézmény és civil szervezet egyetértően felsorakozik fel ezek mögé. Az egység az, aminek különleges ereje van Walesben. Amit a múzeumi világ cselekszik, abban hisz és az eredmények igazolják a meggyőződésüket.