Az Észt Nemzeti Múzeum programjaiban kétségkívül egyaránt felismerhető a kezdeményezőkészség és a látogatók igényeinek ismerete.
Az Észt Nemzeti Múzeum már megnyitása előtt foglalkoztatta a hazai és határaikon túli közvéleményt. Az elhagyott szovjet repülőtér területén álló, valószerűtlen épület leszállópályát formáz, a körülötte kialakított hatalmas park sem szokványos. A hatást csak fokozza, hogy felbukkan egy kísérleti minibuszjárat, amely sofőr nélkül, szenzorokkal közlekedik a nemzeti és a városi múzeum között. A múlt és jövő rendhagyó találkozása ez, ami különleges atmoszférát teremt a látogatásunkhoz.
Tény, hogy tegnapi érkezést követően, Tartu egyéb nevezetességeit időlegesen mellőzve, azonnal nekifutottunk a múzeumlátogatásnak. Az épület, illetve a tárlatok méretei miatt úgy gondoltuk, hogy az előzetes helyismeret segíthet a komfortosabb szakmai konzultációban. Így is volt. Tegnap még inkognitóban élveztük ki az önálló felfedezés élményét, figyeltük az itt dolgozó munkatársakat, bolyongtunk az állandó kiállítóterek erdejében, melyek az észtek mellett más finnugor népek, valamint az Észtországban élő kisebbségek kultúráját, történelmét, életét és tradícióit mutatják be. Hatalmas anyag tárult elénk az ország különböző régióiból származó hagyományos nemzeti viseletekből, a paraszti kultúrában használt eszközökből. A közel és régmúlt emlékeit szemlélve gyakori az azonosságok felismerése, miközben a különbségek, helyi sajátosságok izgalmas, érdekes információkkal gazdagítják az eddig szerzett ismereteinket. Mert a fő kérdések egyike természetesen itt is az, hogy milyenek is az észtek?
Végre személyesen is találkozunk az oktatási osztály vezetőjével, Kaari Siemer és munkatársai kalauzolnak bennünket az előadótermekben, amelyeket híres kutatókról, muzeológusokról neveztek el.
Az üdvözlés, rövid beszélgetés után részt is vehetünk egy népszerű programban, egyike a gyermekek és felnőttek számára is egyformán szórakoztatóaknak. Az állandó kiállításban keresünk, majd lerajzolunk olyan tárgyakat, amelyek azonosak a hazai megfelelőikkel, vagy éppen teljesen eltérőek, esetleg számunkra ismeretlenek. Ezeken a tárgyakon keresztül beszélgetünk a magyar és észt kultúráról egy látványosan és praktikusan kialakított foglalkoztató teremben. Később a szemináriumi teremben sütünk – egyfajta bevezetése ez a következő témának, előadásnak. Közben szóba kerülnek a munka mindennapi aspektusai: a tudásátadás területének önállósága, projektmunka, pandémia, a múzeumpedagógusok összetartása, továbbképzések és sok más. Ezek a kötetlen beszélgetések különösen fontosak, hiszen nem először adnak pozitív visszajelzést az eddigi gyakorlatunk és jövőbeni terveink kapcsán.
Az állandó munkatársak száma a szervezeti egységben 12 fő, de emellett több mint 40 tárlatvezetővel szerződés keretében dolgoznak együtt, 14 nyelven tartanak vezetéseket. Az érdeklődő szakemberek felkészítése már egy évvel a múzeum megnyitása előtt megkezdődött. Természetesen sok dolog csak a kész területek gyakorlati ismeretével derül ki, voltak olyan pontok, amelyeket módosítottak is.
Sok nemzetiség él Észtországban, emellett az egyetemek tanuló külföldi fiatalok száma is igen magas, és egyre gyakoribbak a vegyes házasságok. 2018-ban indult el az a program, amelynek keretében az észt kultúrával ismerkednek meg a résztvevők, emellett Tartut is felfedezhetik. Hetente kétszer találkoznak, a kb. 4 órás együttlétben tematikus blokkok szerint haladnak: észt kultúra, történelem, nyelv, zene (népzenétől a popig), észt függetlenség, mindennapok, filmek, az észtek és a természet kapcsolata, táncok, dalok, ételek, séta, más közgyűjtemények megtekintése. A következő kurzus szeptember 21-én indul és október 5-ig tart. Végül oklevet kapnak a résztvevők, kb. 80%-os a teljes részvétel. Vannak olyan csoportok, ahol 14 különböző nemzetet képviselnek a fiatalok.
A programok zárásnak jellegzetes eleme a közös étkezés. Erre az alkalomra a résztvevők is hoznak a saját kultúrájukra, hagyományaira jellemző ételek valamelyikéből. A szeminárium teremben minden adott ahhoz is, hogy együtt készítsék el az egyik több száz éves receptet. A karask szódabikarbónával készített kenyérféle, inkább a sütemények közé sorolják. Régen a tehetősebb észt családok asztalán fordult elő, főként ünnepi alkalmakkor. Ennek a nagyszerű programsorozatnak a vonzereje azonban nem az ingyenességben, vagy a színes, tartalmas tematikus elemekben rejlik. Közösség formálódik néhány hét alatt, és számukra a múzeum és Észtország is otthonosabbá válik. A kenyér az észt nyelvben, az általuk használt kifejezésekben központi szerepet tölt be. Szimbolikus értelme van annak, hogy családot azok alkotnak, akik “egy kenyéren élnek”, ha valakivel összekötöd az életed, akkor egy helyen van a kenyeretek is.
A mai bejegyzés címét részben egy tegnap esti film inspirálta. Ezért végezetül álljon itt a recept, amit érdemes kipróbálni!
Hozzávalók: 1 csésze árpaliszt vagy korpa, 1/2 csésze búzaliszt (kehet teljes kiőrlésű), 125 g túró ( vagy rikotta), 1 tojás , 1 csapott tk só, 1 tk cukor vagy méz, 5 dkg olvasztott vaj, 1/2 tk szódabikarbóna, 1,5 dl víz. Víz helyett kefirt, írót is tehetünk bele, plusz egy fél citrom levét. A hozzávalókat összekeverjük, bélelt formába öntjük és 40 percig 180 fokon sütjük. Vajjal, lekvárral kiadós és nagyon finom, tehetünk bele aszalt gyümölcsöket is.