És boldogan éltek, míg meg nem…

Az “Urál visszhangja” és az “Egyszer volt, hol nem volt” tárlatok felfedezése, a hozzájuk kapcsolódó programstruktúra, workshop és a Kulturális Örökség Központ projektjeinek bemutatója töltötték be a mai napot.

Az Urál visszhangja a múzeum nagysikerű állandó kiállítása, amely betekintést nyújt a finnugor népek gondolkodásmódjába, kultúrájukba, nyelvükbe és genetikai hátterükbe is. Röviden azt is a látogatók elé tárja, hogyan élnek napjainkban az apró finnugor nemzetcsoportok. A tárlat a saját államiság nélküli finnugor őslakos népeknek is szól, akik hatalmas földterületen vannak jelen Skandináviától Eurázsia északi részén és a Balti-tengeren át a Taymyr-félszigetig és a szibériai Jenyiszej-folyóig. A kiállítás vezérfonala a finnugor nők és férfiak mindennapi tevékenységeinek sokszínűsége, a rituáléknak és a hagyományos művészetnek bemutatása – a múzeum finnugor gyűjteményi anyagának 10%-a mutatkozik be, melyek egy részével most első ízben találkozik a közönség.

Ilyen léptékű, a finnugor nemzetek bemutatására épülő kiállítást még sosem készítettek, így érthető, hogy határon túlról is nagy az érdeklődés. A látogatók szívesen belefeledkeznek a térképek, játékok, rajzfilmes animációk felfedezésébe, a magyarázó szövegek is izgalmasak, érthetőek, tömörek. A rendhagyó térkialakítás két szinten, több perspektívából enged betekintést a mindennapok mozzanataiba, a központi installációs elemek maguk a finnugor települések jellegzetes részletei: komi kunyhó, udmurt fészer, karéliai szauna, számi ház, hanti erdőtábor. Emellett belecsöppenünk a helyi rituális eseményekbe, melyek az évszakok szerint követik egymást, pl. a nagykorúság és az esküvő szertartása, az elődök tisztelete. A tárlat remekül ötvözi a finnugor nemzetek archaikusságát a minden ízében modern tervezéssel, grafikákkal, digitális eszközökkel, néhol már futurisztikus megjelenéssel, miközben harmonikus, hiteles marad, és erőteljesen képes az érzelmekre hatni. 120-nál több hangeffektet használtak fel, ami segít a különleges atmoszféra megteremtésében.

Összességében örömmel fedezzük fel a magyar vonatkozású tárgyakat, egyúttal szembesülünk azzal a kihívással, amit a tárgymeghatározás jelent. A magyarként aposztrofált eszközök némelyike tipikus tágyként kerül bemutatásra, használatuk azonban jóval szükebb régióra korlátozódik. Meglepően gördülékeny, élveztes a tárlatban való haladás, ülőhelyek mindenütt akadnak, ötletesség, átgondolt mondanivaló, végül a látottak összegzése. (Sok medve, viszonylag kevés tisztán pozitív életérzés.) Az élményközpontúság vállaltan hangsúlyos, persze mögötte ott az autentikus tartalom – a szórakozva tanulás egyik értékes példájával találkozhattunk.

Ez a kiállítás rendkívül népszerű, tematikája a közoktatási intézményekben október-november hónapokban kerül terítékre, ebben az időszakban rengeteg csoportot fogadnak. Havonta gyűlnek össze finnugor klub tagjai, akik előadásokat hallgatnak a kiállításról, kutatásokról, számukra ez rendkívül fontos és mindig napirenden lévő téma, az észt identitás – bár magukat mindig kis népnek látják, mégis fontos a számukra, hogy egy nagyobb rokonság tagjai az obi-ugor nyelvrokonságban.

Ide kapcsolódik, hogy a Találkozások című tárlatban is kiemelt tematikus egység a nyelvrokonság témája. A Népek emberekből állnak fotókiállításon pedig nagyszerű magyar anyaggal találkozhattunk, amelyet a Néprajzi Múzeum bocsátott az észt szakemberek rendelkezésére.

Workshopunk is volt! Bíztunk benne, hogy elsősorban nem a kézügyességünkre leszünk ráutalva, ebből nem jutott mindhármunknak egyenlő arányban. Több ruhaüzletben és ajándékboltban láttuk, hogy Észtországban kedvelik a kisebb, rugalmas anyagú sálakat, amelyekbe csak bebújtatják a nyakat és kis helyen is elfér, ha szükség lenne rá. A választék színes, most pedig lehetőségünk nyílt arra, hogy az állandó kiállításban látott motívumok segítségével mi is elkészítsük a sajátunkat. A workshop teremben rendszeresek az alkotó programok, gyönyörű nyakláncokat, öveket készítenek itt a felnőttek, amelyeket szívesen viselnek.

A Népi Kultúra Képzési és Információs Központhoz a hatalmas könyvtáron keresztül vezet az utunk, ahol a polcon szemet szúr a “Zöld könyv”, A Néprajzi Múzeum Gyűjteményei című kötet. Örömmel mutatjuk, beszélgetünk róla, lapozzuk fel együtt, jelezve a kapcsolódási pontokat a most látott tárlatokhoz. Az egyik polcrendszeren könyvekből kirakva a múzeum logója. Ebben a hatalmas térben is rendszeresek a szakmai- és közönségprogramok.

A Központban kifejezetten a kulturális örökségről tanítanak, a tematikában ez a meghatározó, az intézményi küldetésnek fókuszában is ez áll. A kollégák, akik maguk is kurátorok, az egyik legnépszerűbb programot ismertetik, amelynek teljes időtartama 2 esztendő. Ez alatt minden jelentkező egy-egy általa választott hagyományos viseletet tervezhet meg, és készíthet el. (Száznál is több fajtából válogathatnak.) Észtországban a hagyományok, a népi viseletek tisztelete és szeretete szembeötlő. Sokak egyik legfőbb vágya, hogy a származásukat reprezentáló öltözetben jelenhessenek meg közösségi eseményeken, ünnepeken. A résztvevők szakemberek segítségével tanulmányozzák az általuk választott viseletet, forrásokat kutatnak, elemeznek, különféle eszközöket és technikákat próbálnak ki. Az írásbeli vizsgamunka felér egy komolyabb dolgozattal, amely minden részletre kiterjedően ismereti a projektet, a színektől a motívumkincsen és technikákon át a kész, teljes öltözetig. Ami valóban azt jelenti, hogy fejdísztől a lábbeliig minden elkészíthető. Az a tapasztalat, hogy elsősorban a program személyessége vonzza a résztvevőket, ők ajánlják gyakran tovább, és csatlakozik a következő turnusra a házastárs, barát, munkatárs.

Havonta 2 alkalommal találkoznak, egy nap szól az elméletről, egy a gyakorlati dolgokról, konzultációról. A köztes időben mindenki otthon alkot a saját tempójában. Nem futnak párhuzamos kurzusok, amikor vége a 2 évnek, indul az újabb sorozat. Az ára 800 Euro, amiben minden benne foglaltatik, ami a projekt megvalósításához szükséges. Persze vannak kisebb lélegzetvételű, egy napos, hétvégi vagy pár hetes kurzusok, nyári szemináriumok és workshopok is. Különösen sok érdeklődő van, aki külföldi diák, vagy időlegesen itt élő, itt dolgozó felnőtt. 20-60 Euroig terjed ezeknek az ára, dolgoznak külső és belső szakemberekkel, nép- és iparművészekkel is, az asztalosság, főzés, ékszerkészítés is a kb. 30 elérhető workshop része. Érdekes, hogy a pandémia idejére sem álltak le, csak nagyobb terekben jöttek össze, maszkban, rendszeresen fertőtlenítve stb. Gyakran a kisebb projektek és a nagyobbak támogatják egymást. Sokan szívesen visszatérnek és kipróbálnak valami újat.

Egyszer volt, hol nem volt…

Nagyon vártuk ezt a szakvezetést, ahol a meseerdőbe lépve bájos vezetőnk jelmezben fogad bennünket. Már előző nap megígérte, hogy legközelebb rókaként áll elénk. Ruhája vörös, hátul kétség kívül rókafarok himbálódzik 🙂 . Az itt dolgozó munkatársak egyik kedvence ez a kiállítás, és nagyon sajnálják, hogy hamarosan le kell bontaniuk. Addig is igyekeznek minden rokont, barátot, ismerőst bevonni a látogatók körébe, hogy ezzel a különleges élménnyel gazdagodjanak. Töredelmesen bevalljuk, hogy ezen a tárlaton már az érkezésünk napján átfutottunk, akkor is érdekesnek tartottuk, de utólag meg kellett állapítanunk, hogy vezetéssel fényévekkel teljesebb. Így szembesülhettünk azzal, hogy mindent áthat az egyetemes mesetörténet és az észt vonatkozások kapcsolata. Sokkal mélyebb rétegekben kutakodhatunk, izgalmas információkkal, zsenialitással találkozunk, amely ötvözi a mesevilágot és a múzeum tárgyi anyagát. Az általánostól, az ismert szereplőktől és elemektől elindulva a hagyományokra teszi a hangsúlyt.

A fotón az egyik egyszerű, ám nagyszerű játékot látjuk, amely segítségével a mesék szokásos szereplőiből, fordulataiból és egyéb elemeiből saját történetet alkothatunk. Egy ötletes, 3D hatású vetítéssel a tipikus női és férfi mesehősök elevenednek meg, és vallanak kalandos, olykor megerőltető, de mindenképpen a boldog vég ígéretével kecsegtető életükről. Körülvesz bennünket a sötét erők birodalma, az egzotikus tájak kellékeit kézbe is megvizsgálhatjuk, emellett találkozhatunk olyan állatszereplőkkel, akik őszintén bemutatják karakterüket, azokat a sémákat, amelyekből nem tudnak már kitörni. Kiderül, hogy elég kövérek vagyunk-e már ahhoz, hogy a gonosz boszorkány ehetőnek nyilvánítson, ismerjük-e a különböző varázslatokat és sorolhatnánk még hosszan. Idősek, családok, gyerekek, felnőtt társaságok egyaránt szép számmal látogatják a kiállítást, ami mindhármunkat elvarázsol.

A tárlat két záró eleme különösen elgondolkodtató. A falon olvasható kérdésre a kurátorok választ várnak: Mi a boldogság? A válaszokat, a papírokon felhelyezett szövegeket és rajzokat a tárlat zárásakor összegyűjtik, és egy boldogság könyvet szerkesztenek belőle. A másik, ötletes részlet egy kis fricska, amely a jelen kor hőseit mutatja be, a világot körbejáró cipőt, melynek tulajdonosa Indiába érve letelepedett az ott meglelt szerelem mellett, vagy a celebek kétes értékű, tiszavirág életű felkapottsága, a nyolcvanas éveiben járó jackpot nyertes szerencséje. Valóban irigylésre méltó sorsok? Tükröt tartanak elénk, amelytől valószínűleg nem fogjuk megkérdezni, hogy “ki a legszebb a világon?”. Azonban nem távozunk üres kézzel. Kilépés előtt még húzhatunk egy személyre szóló jószerencse kártyát, amely ellát a jövőre vonatkozó tanácsokkal, intelmekkel.

A kiállítás építéséről, főbb tematikus egységeiről kisfilmet készítettek. Egyfajta kiajánlása a tárlatnak, amely az alkotók reményei szerint még más helyszíneken is bemutatkozik a jövőben, Mi kicsit szomorúan búcsúzunk, hogy egy hosszabb szempillantás alatt hazarepüljünk az üveghegyen is túlra.